A Mátra bércein

A DHTE-EKKE Túrakör márciusi geotúrája hazánk legmagasabban fekvő lakott részéről, a “mátrai szentektől” indult. Mátraszentistván, Mátraszentimre, és Mátraszentlászló egymással szomszédos települések a Felső-Mátrában, csodás kilátással és páratlan jó levegővel.

A buszról leszállva a Mátraszentlászló szélétől pár percre lévő Vörös-kő-kilátóhoz vezetett utunk, mely a 781 méter magas heggyel együtt nevét a helyi vöröses kőzetrétegről kapta. A 2005-ben felújított kilátónál a mobil átjátszó által nyert felújítási keret jó ízléssel találkozott, megtartotta karcsú historizáló formáját. A vas csigalépcsőn felkacskaringózva a köd kitakarta az egyébként jó adottságú északi kilátást, így nemhogy a Magas-Tátrát vagy a Bükköt, de Mátra többi ikonikus pontját sem lehetett kiszúrni. Viszont visszanézve a falu szépen kirajzolódott: a mátraszentistváni sípark felvonója magányosan állt a már a zöld dombtetőn, de a hütték és vendégházak felszálló füstje még most is aktív turizmusról árulkodott. Az egykori sűrű erdőségben álló hutákra már csak a palóccal keveredő szlovák nyelv emlékeztet, hiszen ahogy itt nevelkedett diákunk is mesélte, még a helyi iskola is kétnyelvű. A tótok híres faipari és kohászati mérnökök voltak, akiket szakértelmük miatt csábítottak ide. A falvak magukon viselték az iparágat nevükben is: Felsőhuta, Ötházhuta, és Fiskalitáshuta is csak 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulóján kapták meg a szentek neveit.

„A Mátra bércein” jelzést követve hamarosan az Országos Kéktúra egyik legjobban bejárt szakaszába csatlakoztunk, és a hűvös idő ellenére sok hétvégi túrázóval és terepfutóval találkoztunk. A diákok nagy örömére egy nyomokban drótszőrű vért hordozó nyakörves vizsla is hozzánk csapódott, apportírozva a neki eldobott fenyőágakat. Piszkés-tető felé haladva felszállt a köd, és az MTA kutatóállomásának kerítésétől az obszervatórium több kupoláját is ki lehetett szúrni a fenyvesben. Hazánk legnagyobb felderítő távcsövei lapulnak ezen fehér kupolák mögött, köztük a „méteres” becenevű, amely nem a hosszáról, hanem a lencse átmérőjéről kapta a nevét! 1952-től kutatják innen a csillagokat, távol a fényszennyeződéstől. Csillagoségbolt-park még hazánkban a Zselic, Hortobágy és a Bükki Nemzeti Park, a korábban általunk is meglátogatott Bükki Csillagdájával.

Galyatetőre érve megcsap a hideg fuvallat, nyomokban még hófoltokkal találkozni. Megállunk, hogy szemügyre vegyük az andezit kilátótornyot, amely a 960 méter magas Péter-hegyesén áll. Az 1934-es épület közelében külön adótorony áll, így szerencsére átjátszó állomás nincs a tetején. Az alsó rész kialakítása eltér az utólag 2015-ben hozzátoldott felső résztől: a természetvédelmi értékeket szem előtt tartva, ahogy növekedtek a fák, a leamortizálódott kilátó felújítása során annak szintjét megemelték. Az eddig belül futó lépcsőt kívülre helyezték, és a bivak szállásokat alakítottak ki a fölső részében. Ezek szállásdíja a puritánságához képest elég magas, hiszen csak egy alul ledeszkázott beton kabinról van szó, és bár a színes kör ablakokon beszűrődik az érdekes fény, de a vas körajtón a jeges huzat is. Régen fel volt tüntetve a szolgáltatások között az áram és a mobiltöltés is – ezek mára nincsenek listázva. Sőt, a mosdó is a központi Turistacentrumban található, pár méterre és sok lépcsőfoknyira. Ez a központ is régen a magashegyi menedékházak hangulatát idézte, ahol melegedő-beszélgető turisták átmenő forgalma sürgött. Most már ezt átvette az elegáns étterem szerepe, ahol a nem fogyasztó vendégeket kitessékelik. De lehet így volt ez közel egy évszázada is, amikor a Galyatetői Nagyszálló az akkori elit luxusüdülője volt. A hotel andezit falazata még a régi, de már régóta elhúzódik a felújítás: komplett tetőcserét és új nyílászárókat kap az egész komplexum.

Innen változatos szinttel hullámhozott tovább a Mátra gerince, és még lombtakaró nélkül különösen szép kilátás tárult elénk a Vércverésről (699 m) és Csór-hegyről (733) Parádsasvárra. Messziről is jól kivehető az egykori üveggyár épülete, ahol tömegtermelésben készültek országos hírű termékek, de 2005 óta csak manufaktúraként üzemel. A település szélén magasodik a jellegzetes formájú, Ybl Miklós által tervezett Károlyi-kastély. A környék angolparkjait, az Ilona-völgyi és a Recsk és Parád között húzódó védett gesztenyefasort mind Jámbor Vilmos főhercegi főkertész tervezte. Bár a betegség sok fát kipusztított, a matuzsálemek segítenek elképzelni a kékvérű kisasszonyok díszes hintóit a főúri kastélyok között, melyeknek árnyat kell biztosítani.

A Mátra-nyereg felé haladva, ha visszatekintünk, meg lehet pillantani Galyatetőt, és egy jóleső mosollyal nyugtázni a megtett teljesítményt a bércen, hogy milyen messzire jutottunk. Hiszen már csak a kanyargó főút melletti ösvényt követtük Mátraházáig. S mi is az a „ház”, ahonnan a település kapta a nevét? Egy évszázada még a Mátra szinte a Kárpátokkal vetélkedhetett vadregényességében, sűrű összefüggő erdő borította, amit csak a Gyöngyös és Parád közötti autóút szelt később ketté. 1930-ban a Mátra Egylet emelte a japán stílusa miatt csak „pagodának” becézett házat, ami beindította a környék turizmusát. Trianon után „Csonkahazánk” elveszítette az erdélyi és felvidéki hegyeit, így a Mátra szerepe felértékelődött. A magashegyi kirándulók a Tátrából visszakényszerültek a Mátrába, és telente a síelők vették birtokba a helyet, mely rohamosan kezdett kiépülni. Olyannyira, hogy településsé nőtte ki magát, viszont napjainkban pont az egykor központi épület vár a megmentésre. Tudással és élményekkel telve vártuk a hegyi kanyarokból felbukkanó buszunk Gyöngyös felé. 

A Túrakör idei tanévi galériája ezen a linken tekinthető meg: https://drive.google.com/drive/folders/1gr8DPKjPMAWufQRlQhUimlModibTgoBa?usp=sharing 

Gólya Tamás (pedagógus, okleveles geotúravezető, MTSZ bronzjelvényes túravezető)