Ódorvár geotúra
A DHTE-EKKE Túrakör februári vezetett geotúrája az Ódorvárhoz vezetett, részben hazánk leghosszabb, 23 km-es völgyén keresztül. Cserépfalu és Bükkzsérc között található a Hór-völgy deli bejárata, amely már a Remete étterem előtti parkból kacérkodott a két oldalon fölé magasodó 5-600 méteres sziklafalakkal.
Az egykor autóbusz forgalom nyomait is magán viselő völgy bejáratánál több külszíni bánya található, ahol a mészkőben a szerencsésebbek még fosszíliákat is találhatnak, majd rövid séta után elértük a nevezetes Suba-lyuk barlangot.
Egy meredek, korlátokat csak nyomokban tartalmazó kaptató után lehet felérni Suba Miska betyárról elnevezett inaktív forrásbarlang 7 méteres száját. Bár a leírások alapján a hatalmas üregről korábban is tudtak, a régészeti feltárások Herman Ottó munkásságnak hatására Dancza János és Kadić Ottokár végezte 1932-ben – pont abban az évben, amikor a Szalajka-völgyben található Istállóskői-barlang ősemberleleteit tudományosan is igazolják. Az akkori nevén Mussolini-barlangban találtak hazánkban először neandervölgyi csontmaradványokat, melyek legalább 60000 évesek, és épségben maradt állkapocscsontot is tartalmaznak. Emellé idézzük fel a Kadić Ottokár által is kutatott Istállós-kői-barlangból a Nemzeti Múzeumba szállított cro-magnoni tűzhelyleletet, az ott talált – és a világ legrégebbieinek számító - mamutcsont amulettjeit és ékszereit, valamint a háromlyukú csontsípot! A barlangi medvével és kardfogú tigrissel egymást kölcsönösen kiűző primitív “majomemberek” képzete mellett az önmagukra való igényesség, ékszerek, de főleg a zene, mint művészeti igény egy jóval összetettebb kultúrát és életmódot fest elénk.
A most látványosan bővizű Hór-patak partján hóvirágmezők fehérlettek, és a mohás sziklafalak árnyéka után a tisztáson feltűnt az Oszlai tájház verandája. A réten megpihenve az emlékkövénél idéztük fel a Bükk fiatalon elhunyt fáradhatatlan botanikusát és geográfusát, Less Nándort. A Teleki Sámuel emlékéremmel és Pro Natura díjjal kitüntetett munkásságának emlékét őrzi egyesületünk immár 25 éven át megszervezett Less Nándor Emléktúrája minden október második hétvégéjén. Gimnazistáink között a Suba-lyuk mellett az Oszlai tájháznál is többen teljesítettek közösségi szolgálatot ezen a túrán, vagy a teljesítőként jártak itt: ők meséltek élményeikről.
A tájház előtti rétről már farkasszemet lehetett nézni az előttünk álló kihívással: Ódorvár sziklapereme fehérlett a távolban. A hegy lábától csupán másfél kilométer az út a csúcsig, de az 230 méter szintet tartogat, amit még a gyakorlottabb túrázók is megéreztek. Az úttól kicsit bentebb feltűnően aktív volt a Zsilibes-forrás, kellemes ízű hűsítő vizet adva. Az egykor érseki tulajdon jó fekvése miatt a Hór-völgyet fosztogató husziták rablóvára lett, akiket 1472-ben Mátyás király fekete serege olyan sikeresen kiűzött, hogy azóta sem nyerte vissza állapotát. Viszont a nevében is szereplő „ódor”, régiesen „odorjas”, azaz üreges létéről árulkodik a csak profi felszereléssel megközelíthető majdnem függőleges barlangkürtő. Ha már egykori falainak látványa nem, de a 594 méteres sziklapárkányról a panoráma kárpótolt a szintemelkedés fáradalmaiért. Délre a Hór-patak kanyargó völgye Cserépfalu felé, északi irányba a Bükk-hegység 900-as vonulatai tárultak elénk.
A Tábor-hegyet megkerülő ösvény után Völgyfőháztól Felsőtárkány felé indultunk a rövidebb útvonalon. Pár kidőlt fán, és a Tárkányi-víz patakján átkelve az Oldal-völgyből műút hozott ki az egykori elvonuló szerzetesekről elnevezett Barát-rétre, majd a Kő-közi tanösvényhez. Buszunk indulásáig a Felsőtárkányi-tó partján tudtuk felidézni a nap élményeit.
A következő vezetett geotúra tervezetten március 9-én, szombaton lesz, amikor a Mátra bérceit járjuk be. Részletek az alábbi linken: https://shorturl.at/clJX2
További képek a túráról, illetve az idei tanév Túrakörös fotói itt tekinthetőek meg: https://shorturl.at/glyzN
Gólya Tamás
angol-magyar szakos tanár, MTSZ bronzjelvényes gyalogos túravezető és okleveles geotúra-vezető