A Bükk földtani értékei

A Bükki Nemzeti Park földtani, felszínalaktani értékei

Az 1976-ban alapított Bükki Nemzeti Park első hegyvidéki nemzeti parkunk, s igen gazdag földtani, felszínalaktani, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti értékekben. A hegység változatos szerkezeti, kőzettani adottságaira alapozva sokszínű formakincs képződött. Ugyanakkor kevésbé ismertek, mint a többi természeti érték, bennük azonban menet közben is gyönyörködhetünk, ezért először a túraútvonalak földtani és felszínalaktani értékeit mutatnánk be.

A Bükkalja felszínalkotó kőzetei mintegy 21-12 millió év között, a Kárpát-medence vulkanizmusának fő szakaszában, többször ismétlődő vulkáni törmelékszórások során 400-500 m vastagságban rakódtak le. A kémiai tulajdonságaik alapján savanyú, riolitos-riodacitos összetételű vulkáni tufák elég változatosak; a könnyen porlótól az összesült, kemény tufaváltozatokig több típus is előfordul. A könnyen porló szürkésfehér tufaváltozat az anyaga a kaptárköveknek, amelyekkel elsőként találkozunk a Mangó-tető oldalában. A kúpszerű formákat mintegy 2 millió éve a folyóvizek alakították ki szerkezeti törések mentén, főleg a Ny-D-DNy-i völgyoldalakon, a lejtők inflexiós pontja közelében. A 1,5-30 m magas formák fokozatosan fejlődnek. Előbb egy kisebb csoportosan álló formacsoport keletkezik; majd egy nagyobb, a hegyoldalhoz csatlakozó kúpszerű forma; később egy típusos kúp, amely végül egy pusztuló formává alakul át. Egyesekbe egy a honfoglalás előtt itt élt balkáni népcsoport fülkéket faragott méhészkedés céljából.

A jégkorszakok idején alakultak ki az összesült, kemény tufavonulatokat átvágó patakok szurdokvölgyei. A Bükkalja idősebb völgyei közé tartozó Tardi-patak a pliocén végi (2,5 millió éve) szerkezeti mozgások hatására egyre mélyebbre vágta völgyét a könnyen erodálódó tufába. A Felső-szoros keményebb kőzeteiben azonban csak szűk szurdokot tudott kialakítani. Formailag leggazdagabb a szurdok legszűkebb és legmélyebb középső szakasza, ahol a jégkorszakokban a fagy okozta aprózódás következtében orgonasípok módjára sorakozó kőzetoszlopok alakultak ki, s végigkísérik az erősen kanyargó, medencékkel, eróziós üstökkel tagolt medret.

Szerkezeti vonalak mentén zömében mészkövön alakult ki a Hór-völgy, amely földtani alapszelvények, feltárások, barlangok sokaságával és a Bükk legszebb krioplanációs – azaz a jégkorszakokban a fagyaprózódás hatására kialakult – formakinccsel rendelkezik. Ide tartoznak az egybefüggő sziklafalak, kőtornyok, lépcsők, ördögbordák, teraszok és kőkapu-sorozatok legyezőszerűen kiterjedő törmelékkúpokkal. Több helyen felfedezhetjük az egykori hegységképző mozgások nyomait is egy-egy hullámszerűen meggyűrt, vagy egymás mellett elmozdult mészkőrétegen. Visszafelé menve a Subalyuk-barlangba jutunk, amelynek vízszintes járatait valószínűleg a Hór, vagy egy mellékpatakja formálta ki, míg a függőleges szakaszok az itt húzódó törésvonalak találkozásánál helyezkednek el. A barlang kedvező fekvése miatt a neandervölgyi ősember számára védelmet és jó szálláshelyet biztosított, s Európa hírű leleteket őrzött meg. Később pedig a híres bükki betyár, a névadó Suba Mihály tanyájaként szolgált.

Az Oszlát elhagyva a Hór-völgy legszebb részén emelkedik az Ódorvár meredek, sziklás csúcsa tetején őskori és középkori vár nyomaival. A hegyet három feltolódott, erőteljesen összetördelt szürke tűzköves mészkőből álló „pikkely” építi fel. A jégkorszakokban a csupasz kőzetfelszínen a fagy repesztő hatására, fentebb jellemzett változatos formakincs alakult ki. Egyedülállóak a kiterjedt törmelékmezők és a kőkapu-sorozatok a közel 100 m hosszú törmelékfolyásokkal. Itt található továbbá a kiemelkedő földtani-őslénytani értékeket rejtő Hajnóczy-barlang, mely valószínűleg a Bükk egyik legidősebb barlangja. A Hosszú-völgy és a Hór-völgy mentén futó törésvonalak találkozásánál emelkedő Füzérkőn egy középkori vár alig felismerhető alapjai, valamint az erősen összetöredezett mészkőrétegeken kialakult szurdokszerű völgyrészletek és az ismert kőtornyok, kőkapuk és rombarlangok láthatók.

A Bükk legismertebb geomorfológiai értékeit a triász mészkőformációk hordozzák. Ezek jó oldhatósága segítette a karsztos formakincs kialakulását. A túra felmegy a fennsík peremére, ahol karsztos sziklafelszínek, vagy ördögszántások, függőtöbrök vagy víznyelők (Pénzpataki-víznyelő, Nagy-Hársas-, Tányéros-, Zsérci-Nagy-Déli-teber stb.), töbörsoros völgyek (pl. a Nagymezőn, a Zsidó-réten stb.), különböző típusú átmenő-, akna- és rombarlangok (Létrási-vizes-bg, Szamentu-bg, Kis-Kőháti-zsomboly, Kálmán-réti-zsomboly, Pes-kői-bg, Tar-kői-bg, Anna-mésztufa-bg stb.) láthatók. A fennsíkperemen kőzetminőségi, szerkezeti okok miatt alakultak ki, a tájképileg is értékes „bükki kövek” a Bükkfennsíki Mészkő Formáción a Pes-kő, a Cserepes-kő, a Tar-kő, a Három-kő; vagy a Répáshutai Mészkő Formáción a Vörös-kő. Ezek szintén a jégkorszakok idején nyerték el mai arculatukat. A Három-kőről és a Tar-kőről csodálatos formagazdag tájkép tárul a szemünk elé.

A fennsíkperemi szurdokvölgyek kialakulása (Ablakos-kő-völgy, Csondró-völgy, Leány-völgy, Imó-völgye stb.) a földtörténeti óidőben és középidőben (320-200 millió éve) lerakódott üledékek érintkezési zónájához kapcsolódik. 5 millió évvel ezelőtt a Bükk kitakaródásakor fokozatosan felszínre kerültek az egyre idősebb kőzetrétegek, s az akkori felszíni vízhálózat átöröklődött a karsztos térszínre. A jégkorszakok közötti (2,4 millió évtől) meleg-nedves időszakokban a patakok fokozatos bevágódásával nőtt a szurdokok mélysége. A könnyebben pusztuló kőzetsávokon (pl. agyagpala) a völgyoldalak lealacsonyodtak, a patakmedrek pedig kiszélesedtek. A kemény mészkőfalakat a patakok a hátravágódás során látványos szurdokokkal, sokszor vízesésekkel törik át, a sziklafalakon pedig gyűrődések, törések figyelhetők meg.

A Nyomó-hegy, a Bükk idősebb, 7-8 millió éves, hegylábfelszínének szigetszerű maradványa. A pliocén során a meleg-mérsékelt, félig-száraz éghajlaton a mállékony felszín formálását a záporpatakok végezték. A legnagyobb vízfolyások ősei a lassan emelkedő, félig kitakart Bükk peremvidékén fokozatosan egy enyhe lejtésű síkot, úgynevezett hegylábfelszínt alakítottak ki. Ezeket a korszak végi újabb emelkedés hatására, a folyók fokozatosan felszabdalták, és tovább alacsonyították. Az eróziónak ellenálló, összesült riolittufa részletek kipreparálódtak, s a kialakuló új felszín fölé magasodtak. Ez a Mész-hegy - Nyomó-hegy - Perpác aszimmetrikus hegycsoport őrzi a régebbi felszínmagasságot. Innen É felé érdemes visszanézni a Hór-völgy bejáratára, az előttünk magasodó Mákszem szőlőskertjeire és a háttérben emelkedő Ódor-hegy csúcsára.

Tisztában vagyunk vele, hogy nem lehet minden értéket fokozott védelem alá helyezni. Azonban ha elmarad a védelem, akkor területet ért emberi beavatkozások növekedésével ezek veszélyeztetettsége is fokozódni fog. Ezért kérünk mindenkit, hogy óvja e csodaszép képződményeket, ne törje le, ne véssen bele, hogy tovább gyönyörködhessünk bennük!